A Károlyi palota története

A Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központ épülete több mint száz éves múltra tekint vissza. Kivitelezését 1881-ben kezdték meg, építtetője gróf Károlyi István volt, aki több intézmény vezető tagjaként a kor társadalmi életének népszerű személyiségeként tartottak számon.
A terveket éppen az a bécsi illetőségű Fellner és Helmer építésziroda készítette, akiknek a nevéhez fűződik többek között Budapest két legimpozánsabb épületének a Vígszínháznak és az Operettszínháznak a megtervezése is. A tervek alapján megindult kivitelezést Wechselmann Ignác vezette.
VIII. Pesti Anna Bál

A főváros legelegánsabb nyári bálja egyidős az új évezreddel. Pest legújabb társasági helyszínét, a Károlyi Csekonics rezidenciát, a nyolcadik kerület Múzeum utca 17- ben erre az egyetlen báli éjszakára egy különlegesen gyönyörű, álomszerűen lebegő bálteremmé varázsolják a szervezők, a BÁL-OK kft munkatársai, Pálmai Tamás vezetésével. (tovább…)
Corinthia Aquincum Hotel, a beváltott ígéret

Az időszámításunk utáni I. században a mai Óbuda területén álló Aquincum nevű város volt a római hódítók által elfoglalt pannon tartomány fővárosa. Aquincum két városrészét, a katonai és a polgári várost két amfiteátrum fogta közre, melynek maradványai ma is megtekinthetők. Ugyancsak bárki számára hozzáférhetők a környék ókori fürdőinek romjai, melyek ékes bizonyítékai a rómaiak fejlett fürdőkultúrájának. Ám a történészek szerint a termálforrásokat ennél is régebben, már a kelta időszakban hasznosították. Az ókori polgárváros, és persze a szálloda nevét is arra két kelta szóra vezetik vissza („aquae quinque”), amelynek jelentése öt forrás. (tovább…)
Árpád Vére Lovasiskola

Budapest közelében, a gödöllői kivezető út mellett működik az Árpád Vére lovas nomád kalandtábor. Talán még nem késő hírt adni erről a helyszínről… (tovább…)
A Hadtörténeti Múzeum

Már a XVIII. század végén felmerült a magyar hadimúzeum alapításának gondolata, ám ez az óhaj nem teljesülhetett, s ezen a helyzeten még - 1867 után - a Magyar Királyi Honvédség létrehozása sem változtatott. Említést érdemel viszont, hogy 1917 elején IV. Károly, Tisza Istvánhoz írt egyik levelében már így fogalmazott: “Azon céltól, hogy a magyar katona hősiessége az utókor számára megörökíttessék, elismerésem jeléül indíttatva érzem magam Budapesten magyar nemzeti hadimúzeum és hadi levéltár létesítésére”. Nos, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása után, az őszirózsás forradalom nyomán, 1918 novemberének elején, végre létrejött a Hadtörténeti Levéltár és Múzeum. (tovább…)
A Széchenyi Fürdő

A Széchenyi Fürdő - Pest első gyógyfürdője - felépülte után Európa egyik legnagyobb és legszebb fürdőkomplexuma volt.
Létét annak köszönheti, hogy Zsigmondy Vilmos bányamérnök sikeres mélyfúrásokat végzett a Városligetben.
Zsigmondy 1868-ban kezdte meg a városligeti kút fúrását, és 10 éves munkával a mai Hősök terén, 970 méteres mélységben 74 oC-os, ásványi sókban gazdag termálvizet talált. Ennek vizét felhasználva már 1881-ben ideiglenes jellegű “Artézi fürdő” működött itt. (tovább…)
XI. VEGETÁRIÁNUS FESZTIVÁL – életmód nap nem csak növényevőknek

Augusztus végén idén is megrendezik a Vegetariánus Fesztivált. A rendezvény célkitűzése a vegetáriánus táplálkozás és különböző változatainak bemutatása. A szervezők szeretnék, ha a nagyközönség megismerkedne a növényi étrend előnyeivel és egészséget megőrző hatásával, a vegetáriánus emberekkel, életmódjukkal, döntésük okaival. (tovább…)
Hattyú Bál a Szent Miklós hajón, Balatonalmádiban

18 órától zenés-hintós felvonulás a “Napsugár-pár”, lovas huszárok, század eleji korhű jelmezesek, zenészek közreműködésével.
Útvonal: Balatonalmádi Wesselényi strand főbejárat – Öregpark/Szt. Erzsébet Liget - Sóhajok hídja - Zenepavilon – Móló. (tovább…)
Gyertyafény Expressz - romantikus kezdeményezés a MÁV Nosztalgia kft-től

A Gyertyafény Expressz szalon-, bár- és étkezőkocsiból álló luxusszerelvénye háromórányi gasztronómiai kalandot nyújt azoknak, akik e sajátos utazásra és múltidéző atmoszférára vágynak. Az étkezőkocsiban - a háromfogásos gyertyafényes vacsora ideje alatt - a sommelier szakszerű kínálásában élvezhetik a minőségi borokat. (tovább…)
Kulturális központ nyílik a Közraktárak épületeiben

Eredményt hirdetett a Fővárosi Közgyűlés Pénzügyi és Közbeszerzési-, valamint Kiemelt Fejlesztések Bizottsága a Közraktárak megújítására kiírt közbeszerzési eljáráson. A bizottságok 2007. június 27-i döntésének értelmében a Porto Investment Kft. pályázatával nyerte el az épületegyüttes 25 éves üzemeltetési és hasznosítási jogait. A tervek között egy kulturális- szórakoztatóközpont létrehozása szerepel- tájékoztatott a Főpolgármesteri Hivatal Sajtóirodája. (tovább…)
Feliratkozás a hírcsatornára