Rendezvény hírmondó – HOL Blog Rendezvényhelyszínekről másképpen


Show Room, megoldás a nagy rendezvények helyszínére

2007. július 5. Kategória: Rendezvényhelyszínek, Összes, Új helyszínek

Show Room logo

 Talán nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi tíz évben és napjainkban is a rendezvényszervezõ piac a virágkorát élte, éli. Nagyobb és kisebb cégek egyaránt létrejöttek és megélnek egymás mellett, egyre több iskolában indult szakirányú képzés a rendezvények terén. Ezen jelenségek összessége arra utal, hogy idehaza rendezvényekbõl nincs hiány és sokan a jövõjüket is erre a szakmára építik. Napi szinten felmerülõ problémát jelent azonban, a nagyobb létszámú (200-800 fõs) rendezvényekhez megfelelõ igényes helyszínt találni. Az egyébként bőséges budapesti rendezvényhelyszín-választékból ilyen létszámnál már jelentõsen leszűkül a kínálat. A múzeumokban a magasabb árfekvés mellett, nagyon sok megkötés és szabály nehezíti a szervezési feladatokat. Némelyik múzeum kiszolgálóhelységeinek állapota nincs összhangban a helyszín nívójával, amiért látszólag kárpótol az elegáns, sõt néhol pazar környezet, ám ez egyben a rendezvény hangulatát is nagymértékben meghatározza. Ha semlegesebb helyszínre van szükség, választhatunk rendezvénycsarnokot, mely, bár nagyobb teret enged a kreativitásnak, ezzel együtt egy exkluzív rendezvény lebonyolításához sokkal magasabb dekorációs költségeket eredményez. A Show-Room Rendezvényház és Élményközpont, a múzeumi helyszínek eleganciáját és a rendezvénycsarnokok tágas praktikumát ötvözi stílusos formában, a város központjában. Nem titkolt szándékunk, hogy az igényes anyagokkal, az elegáns, letisztult, a loft stílusjegyeit magán viselõ belsõ kialakítással, valamint a személyes, sok éves rendezvénytapasztalatokon alapuló, praktikus megoldásokkal, egy igazán közkedvelt új helyszínt hozzunk létre, melynek sokrétû alkalmazhatósága, csak a kreativitáson múlik. A terem, adottságai alapján alkalmas bármilyen különleges ötlet megvalósítására, de dekoráció nélkül is tökéletesen megfelel egy igazán exkluzív fogadás követelményeinek.

http://www.show-room.hu/

Hozzászólások lezárva.