Zuhan a budapesti szállodák nyereségessége

Meghökkentő adat olvasható a TRI Hospitality Consultingnak az európai szállodaláncok teljesítményét vizsgáló legfrissebb HotStat felmérésében.
A jelentősebb európai nagyvárosokra vonatkozó kutatás szerint a budapesti szállodák nyereségessége esett a legnagyobb mértékben az idei első félév során a tavalyi év azonos időszakához képest. (tovább…)
Adrenalin pályával bővült a miskolctapolcai Kalandtúra Park

Új, piros és fekete, Adrenalin névre keresztelt pályával bővítette kínálatát a miskolctapolcai Kalandtúra Park. A 2005-ben megnyílt, a csónakázó tó melletti játszótér mögött elhelyezkedő kalandparkban különböző nehézségű kötélpályák és több tiroli csúszda biztosít izgalmas programot a látogatóknak. (tovább…)
Jövő év végére újul meg a Kossuth tér
1,2 milliárd forintból megújul jövő év végére a Kossuth tér. A győztes pályázat látványterveit a napokban mutatták be.
Óriás élményfürdőt épít Hajdúszoboszló

Mint ismert, a kormány július 25-i ülésén kiemelt projektként nevesítette a Hajdúszoboszló gyógyhelyi fejlesztése - Aqua-Palace Élményfürdő című projektet, melynek keretében a Hungarospa Zrt. 2,25 milliárdos támogatással felépítheti az egyébként 4,5 milliárd forint értékű beruházást. (tovább…)
Megvásárolta az Expo Hotelt a Mellow Mood Group

A Mellow Mood Group legújabb szállodai beruházásaként megvásárolta az Expo Hotelt. Az épület teljeskörű, négycsillagos szállodává történő felújítása párhuzamosan zajlik majd a Budapesti Nemzetközi Vásárközpont területén, a GL Events által már megkezdett nagyszabású fejlesztésekkel. A megújult szálloda 170 szobával, étteremmel, konferenciatermekkel, fitnesz-részleggel várja vendégeit 2008 végétől.
Ezzel a lépéssel tovább bővült a jordániai tulajdonú szállodavállalat, ami már eddig is meghökkentő ütemű fejlődést produkált Budapesten. Érdemes lesz a jövőben is számolni velük!
Öröm a Balaton partján

Minden várakozást felülmúló eredményt hozott a Balaton első hét havi idegenforgalmi gyorsmérlege - számolt be a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottságnak (BRIB) a kereskedelmi szálláshelyek visszajelzései alapján készített legfrissebb felméréséről Rosta Sándor, a szervezet elnöke pénteken egy szakmai tanácskozáson. (tovább…)
Kétmilliárd juthatna a Coburg-kastély felújítására

Három jelentős idegenforgalmi projekt szerepel kiemelt helyen az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács előtt. A tervek elfogadása után csaknem hatmilliárd forint uniós és kormányzati támogatásban részesülhet az edelényi, a Tisza-tavi és a tokaji program - mondta Gúr Nándor, a tanács tagja július 16-i sajtótájékoztatójukon.
Edelényben a Coburg kastély élvezhet prioritást a regionális operatív program (ROP) keretében. Ez a projekt 2-2,5 milliárd forintos támogatást élvezhet. (tovább…)
VAM Design Center - a hiánypótló rendezvényterem

Közel 700 négyzetméteres rendezvényhelyszín? Tíz méteres belmagasság? És mindez oszlopok nélkül?
Rengeteg kisebb szekcióterem? A Belváros kellős közepén, 2 percre a Deák tértől? Szeptembertől már hozzáférhető? (tovább…)
Élményfürdő Hévízen

A projektre pályázóknak a városi tulajdonú, közel három hektár méretű ingatlan megvásárlásával egyúttal arra kellett kötelezettséget vállalniuk, hogy azon a tulajdonjog megszerzését követő 4 éven belül megépítenek egy Hévíz város idegenforgalmi igényeinek megfelelő méretű és színvonalú, télen-nyáron működtethető élményfürdőt, s annak üzemeltetéséről legalább 10 éven át gondoskodnak. (tovább…)
Krakkó, a követendő példa
Mint oly sokan a magyar turizmus művelői és féltő gondozói közül, már mi is megemlékeztünk már Prágáról, a kelet-európai turistacélpontok bezzeg-városáról. Úgy tűnik, szavainkat meghallgatták, ötleteinket és tanácsainkat megfogadták az illetékesek, ezzel is jelezve hozzáértésüket. Kár, hogy ezek az illetékesek nem Budapesten, hanem Krakkóban dolgoznak, és ott virágoztatták fel az idegenforgalmat… A dél-lengyelországi nagyváros pezseg. Kora reggeltől késő éjszakáig zajlik az élet, a turisták élvezik az ittlétet.
Feliratkozás a hírcsatornára