Rendezvény hírmondó – HOL Blog Rendezvényhelyszínekről másképpen


Élményfürdő Hévízen

2007. augusztus 16. Kategória: Összes

Hévizi fejlesztések

 A projektre pályázóknak a városi tulajdonú, közel három hektár méretű ingatlan megvásárlásával egyúttal arra kellett kötelezettséget vállalniuk, hogy azon a tulajdonjog megszerzését követő 4 éven belül megépítenek egy Hévíz város idegenforgalmi igényeinek megfelelő méretű és színvonalú, télen-nyáron működtethető élményfürdőt, s annak üzemeltetéséről legalább 10 éven át gondoskodnak. A létesítmény megvalósítását nehezíti, hogy a kiírás szerint az élményfürdő működtetéséhez gyógyvizet a város nem biztosít, semmilyen, ezt célzó kút fúrásához hozzájárulást nem ad és nem támogat. Az ajánlati felhívásban a kiíró azonban ahhoz hozzájárult, hogy az ajánlattevő az élményfürdő megépítése mellett, a terület egy részén gyógyászati, wellness-, fitness-, illetve szálláshely-szolgáltató épületeket, szabadidős- és kulturális tevékenységgel összefüggő építményeket és parkolóházat létesítsen. Nehezítette ugyanakkor a pályázó dolgát, hogy a kiíró kívánalmainak megfelelő élményfürdő fenntartható működtetését is elősegítő szálláshelyfejlesztéshez – erre ugyanis a kiírás is lehetőséget ad – a fennmaradó hely eléggé körülhatárolt.Vértes Árpád polgármester  tájékoztatása szerint a pályázati kiírás feltételeit tartalmazó csomagot négy cég vásárolta meg, közülük ketten adták be ajánlatukat a július végi határidőre. A városvezető tájékoztatása szerint a pályázati bizottság augusztus 14-i ülésén már döntés várható az ajánlatokról.

Hozzászólások lezárva.