Rendezvény hírmondó – HOL Blog Rendezvényhelyszínekről másképpen


Hamarosan látogatható a Budavári palota nyugati oldalán feltárt pincerendszer

2007. szeptember 6. Kategória: Hírek, Rendezvényhelyszínek, Új helyszínek

Budavári pincelabirintus

Októbertől csoportokban, idegenvezetővel látogatható a Budavári palota nyugati oldalán feltárt, a XIII.századtól épült pincerendszer - jelentették be a műemléki terület átadásán kedden Budapesten.
“Városunk 750 éves múltjával nézünk most szembe” - mondta Schneider Márta, a kulturális tárca

szakállamtitkára az 1900-ban lebontott házak alatt kialakított, majd a lebontáskor betemetett egykori

borospincékről szólva.
A Szent György tér alatt feltárt 1300 négyzetméteres járatrendszer rendezési tervét 1997-ben készítették,

a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) által végzett régészeti feltárás után a munkálatok 2004-ben

kezdődtek.
A Reneszánsz Kőfaragó Zrt. által végzett munkálatokhoz szükséges 780 millió forintot az Oktatási és

Kulturális Minisztérium költségvetéséből finanszírozták. A költségek a tervezést és a régészeti

munkálatokat is számítva elérték az egymilliárd forintot - mondta Szamkó Katalin, az ingatlant kezelő

Budai Várgondnokság Kht. vezetője.
A különlegesen megvilágított, több tucat helyiségből álló, labirintusszerű pincerendszerben középkori

kutakat és egy XIII. századi zsidó rituális fürdőt, mikvét is feltártak, a pince falában ma is láthatók az

egykori mécsestartó fülkék. Több helyen sikerült az eredeti falazatot és boltíveket megmenteni. A

feltárásnál előkerült használati tárgyak, szobor- és edénytöredékek, ékszerek a BTM gyűjteményébe

kerültek, közülük sok már látható a múzeumban.
A műemléki komplexum hasznosítására a Budai Várgondnokság Kht. által kiírt pályázat várhatóan a jövő

héten jelenik meg. A magyarországi borkultúra múzeumi bemutatására a kiírást követően egy hónapig

lehet jelentkezni, a kht. minisztériumi és önkormányzati szakértői még az idén döntenek.
“Itt az ideje végre, hogy ezeket a háborús foghíjakat, a leglátogatottabb világörökségi területeket rendbe

tegyük” - mondta Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere. Hozzátette, hogy a most befejeződött

munka “fontos pont, amely lendületet fog adni a további ilyen és ehhez hasonló feladatok elvégzéséhez”.

Októbertől csoportokban, idegenvezetővel látogatható a Budavári palota nyugati oldalán feltárt, a XIII.

századtól épült pincerendszer - jelentették be a műemléki terület átadásán kedden Budapesten.
“Városunk 750 éves múltjával nézünk most szembe” - mondta Schneider Márta, a kulturális tárca

szakállamtitkára az 1900-ban lebontott házak alatt kialakított, majd a lebontáskor betemetett egykori

borospincékről szólva.
A Szent György tér alatt feltárt 1300 négyzetméteres járatrendszer rendezési tervét 1997-ben készítették,

a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) által végzett régészeti feltárás után a munkálatok 2004-ben

kezdődtek.
A Reneszánsz Kőfaragó Zrt. által végzett munkálatokhoz szükséges 780 millió forintot az Oktatási és

Kulturális Minisztérium költségvetéséből finanszírozták. A költségek a tervezést és a régészeti

munkálatokat is számítva elérték az egymilliárd forintot - mondta Szamkó Katalin, az ingatlant kezelő

Budai Várgondnokság Kht. vezetője.
A különlegesen megvilágított, több tucat helyiségből álló, labirintusszerű pincerendszerben középkori

kutakat és egy XIII. századi zsidó rituális fürdőt, mikvét is feltártak, a pince falában ma is láthatók az

egykori mécsestartó fülkék. Több helyen sikerült az eredeti falazatot és boltíveket megmenteni. A

feltárásnál előkerült használati tárgyak, szobor- és edénytöredékek, ékszerek a BTM gyűjteményébe

kerültek, közülük sok már látható a múzeumban.
A műemléki komplexum hasznosítására a Budai Várgondnokság Kht. által kiírt pályázat várhatóan a jövő

héten jelenik meg. A magyarországi borkultúra múzeumi bemutatására a kiírást követően egy hónapig

lehet jelentkezni, a kht. minisztériumi és önkormányzati szakértői még az idén döntenek.
“Itt az ideje végre, hogy ezeket a háborús foghíjakat, a leglátogatottabb világörökségi területeket rendbe

tegyük” - mondta Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere. Hozzátette, hogy a most befejeződött

munka “fontos pont, amely lendületet fog adni a további ilyen és ehhez hasonló feladatok elvégzéséhez”.

www.okm.gov.hu

Hozzászólások lezárva.