Zsidó kulturális örökség
A Magyar Turizmus Zrt. szervezésében szeptember 2-7. között a magyarországi zsidó örökséggel ismerkedhetnek a nemzetközi sajtó képviselői. A tanulmányút szorosan kapcsolódik az augusztus 25- szeptember 9 között zajló Zsidó Nyári Fesztiválhoz. A többek között Angliából, Németországból, Svájcból, Belgiumból és Izraelből érkező újságírók a Fesztivál koncertjei mellett rendhagyó budapesti városnézésen is részt vesznek. Az egykori zsidónegyed – Wesselényi utca, Síp utca, Király utca – területén tett sétát követően ellátogatnak az Európában egyedülálló Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetemre, a Holocaust Emlékmúzeumba, valamint a Művészetek Palotájába. Megtekintik többek között a Hegedűs Gyula, a Kazinczy és a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát. A csoport Egerbe, Lillafüredre, Miskolc-Tapolcára és Miskolcra is ellátogat.
Az értékes magyarországi zsidó örökség számos izraeli utazót is hazánkba csábít. A nemzeti turisztikai marketingszervezet tevékenységében Izrael – mint fejlődő küldőpiac – igen fontos szerepet játszik. Az izraeli beutazó vendégforgalom élénkítése érdekében a Magyar Turizmus Zrt. és a Malév az év elején együttműködési megállapodást írt alá, amelynek értelmében a Malév a tel-avivi képviseletén keresztül látja el a külpiaci marketingfeladatokat. Az együttműködés keretében valósult meg az a kulináris tanulmányút is, amelynek során a két szervezet augusztus 21-22-én három izraeli vendéget – egy étteremkritikust, egy gasztronómiai újságírót és egy kiadó képviselőjét – fogadott hazánkban. A vendégeket Budapest legnevesebb és legjobb éttermeiben, cukrászdáiban látták vendégül, valamint ellátogattak a Vásárcsarnokba és a Magyar Borok Házába is. Mindhárom “szigorú” kritikus vendég jó élményekkel, magyar emlékekkel (pálinkával, szalámival, paprikával), valamint különleges receptekkel tért haza Tel-Avivba.
Feliratkozás a hírcsatornára