A Duna Palota rendezvénytermei
A Belváros egyik impozáns épületében működik a Duna Palota. Sokszínű kulturális programjai mellett termei több rendezvénytípus helyszínéül is szolgálhatnak. A Palota - központi fekvésének köszönhetően - egyszerűen megközelíthető tömegközlekedéssel. A Deák térig mindhárom metrójárattal, vagy a 15 busszal, illetve a 2 villamossal elérhető. A személygépkocsival vagy busszal érkezők számára a közeli utcákon kínálkozik parkolási lehetőség, vagy a rövid sétával elérhető Szabadság téri vagy Szent István téri parkolóházakban.
Ajánlatkérés lehetősége >>>
Az épület eredetileg is reprezentatív célokra épült, így kompromisszummentesen megfelel a legelegánsabb rendezvények szervezőinek is. A sétálóutcáról nyíló elegáns bejárat mögött impozáns lépcsőház vezet a rendezvénytermek felé. Több szinten számos helyiség várja a látogatókat.
A Színházterem, korszerű technikai berendezésekkel felszerelve, korhű pompával kínál megjelenési felületet akár komplett színházi előadások számára. Több száz vendég élvezheti a programok helyszínen megjeleníthető széles tárházát. Budapesten egyedülálló adottságai a szomszédos termek lehetőségeivel egészülnek ki, így akár a színvonalas vendéglátás, akár egyéb programelemek elhelyezhetőek itt.
Az épület másik impresszív helyiségcsoportja a boltívekkel tagolt étterem. Egy légtérben az emeleti galériával, rendezvénytípustól függően akár 250-400 vendég számára is tökéletes ellátást biztosít. Az elegáns báloktól a kötetlen bulikig, esküvőktől céges partikig sokféle esemény találhat itt otthont.
A Duna Palota kisebb termei és szalonjai is alkalmasak rendezvények sokaságának megjelenítésére. A Széchenyi terem, a Fehér terem, a Barna terem, a Klubhelyiség vagy a Kamaraterem méltó helyet biztosít kiállításoknak ugyanúgy, mint tárgyalásoknak vagy vendéglátás-alapú összejöveteleknek.
Az év elejétől új struktúrában működő intézmény munkatársai szívesen állnak az érdeklődők rendelkezésére. Figyelembe véve a hely adottságaiból eredő korlátokat, a piac valamennyi szereplője megoldást találhat kérdéseire. Jó árakat, magas minőséget és páratlanul szép rendezvénytermeket találhatnak itt.
Feliratkozás a hírcsatornára 

