Borfalu 2008-ban is!

A 2004. szeptember 9-12 között a Felvonulási téren megrendezett, mind kiállítói-, mind látogatói oldalon elsöprő sikert arató Első Magyarországi Borfalu 200 borászatot vonultatott fel a mintegy 50.000 vendég legnagyobb megelégedésére.
A második Borfalut 2005. augusztus 31-től, szeptember 4-ig, a harmadikat 2006. augusztus 16-tól, 20-ig, a negyediket pedig 2007. augusztus 16-tól, 20-ig rendeztük meg, amelyeket hasonló látogatói és kiállítói mutatók jellemeztek, csak minden egy kicsit szervezettebb, gördülékenyebb, érettebb volt.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megtörtént a rendezvényt követő szervezői elemzés és értékelés, amely tanulságaival, ötleteivel alapot teremt a következő évi Borfalu sikeres lebonyolításához. Ezt az „ötletbörzét” követően kezdődik meg a tényleges szervezői munka, a helyszín biztosítása, a borászok kiértesítése, a fellépők felkérése, illetve az egész szervezés beindulása. A négy év folyamán összegyűjtött tapasztalatok hozzásegítenek ahhoz, hogy a 2008-as, 5 éves jubileumi rendezvény megszervezése sokkal kevesebb fennakadással, hatékonyabban és gyorsabban zajlódhasson le, ezért az előkészítő munkák már az idei év elején megindultak.

A helyszín változatlanul a jól bevált Felvonulási tér lesz, amelyre a közterület-használat engedély iránti kérelmet már benyújtottuk a Fővárosi Önkormányzathoz. A Borfalu szerves része az autentikus magyar gasztronómiai kultúra, így a kínálatban semmilyen formában nem találhatók meg a gyors étkezdékre jellemző, illetve „multi” áruházláncok polcain fellelhető ételek. A hangsúlyt az elsősorban kis településekről származó, általában vállalkozó kedvű polgármesterek, települési vezetők köré csoportosuló, a tradicionális magyar konyhaművészetet magas szinten művelő szakácsok képviselik. A hagyományos rendezvényi gasztronómiai sztereotípiák helyébe a konkrét „borfalusi”, vagy csak simán falusi jelleggel bíró szakácsok lépnek, például hortobágyi slambucfőzők, penyigei szilvalekvár- és derelyekészítők, tiszakécskei lapcsánkasütők, soproni babstercesek, szürkemarha és mangalica-különlegességeket készítők stb. A gasztronómiai koncepció kidolgozását és megszervezését, a magyar konyhát és a területi, földrajzi főzési szokásokat részleteiben ismerő szakember végzi.

A Borfalu családi ünnep is, így része a borászati és szőlőművelési hagyományok megismertetése a gyerekekkel. A Borfaluban belül kiemelt hangsúlyt kapnak a készségeket fejlesztő több évszázados népi játékok, gyermeknevelő szokások. A rendezvény keretén belül külön gyereksátor épül, ahol szakképzett pedagógusok, nevelők a régi mesterségek, művészetek fortélyaira tanítják a gyerekeket.
Várható időpontok 2008
Nyíregyháza május 16-18 Kossuth tér
Óbuda május 30-június 1 Fő tér
Szombathely május 30-június 1 Fő tér
Csopak július 16-20 Strand előtti tér
Balatonföldvár július 25-27 Fesztivál tér
Budapest augusztus 19-24 Felvonulási tér
Somlóvásárhely szeptember 13-14 Somló hegy lábánál
www.borfalu.hu
www.helyszinonline.hu
Feliratkozás a hírcsatornára