”Flamenco magyarul!”
Ez a zene egy jól sikerült ötvözete a flemenco gitármuzsikának és  táncnak, na meg a magyar népdalnak. Van lelke, kettő is és összhangban  van önmagával. A Sacreo zenészei és táncosai mind szerelmesei a flamenconak de magyar anyanyelvűek és így a legszenvedélyesebb  pillanatokban magyarul szólalnak meg, mint például, ha azt mondják  ”szeretlek”, “gyűlöllek”, ne bántsatok” és amikor flamencot csinálnak.” 
Részletes program:
20.00: Filmvetítés a Sacreo Flamencoról az előtérben
20.15: Koncert a nagyteremben
21.15: Fieszta az előtérben( még fél óra zene), tánctanítás  aztán késő estig szól a hangfalakból a flamenco és kedvünkre  borozgatunk, táncolunk

Itt hallgathatsz bele: http://www.mymusic.hu/zenekarok/adatok.php?id=2104
Az együttes magyar népdalokat ad elő flamenco ritmusokra, dallamokra, flamenco tánccal megkoronázva.
Elsőre bizarr ötletnek tűnik. Hogyan is fér meg együtt e két teljesen különböző dallam- és szövegvilág, szimbólumrendszer, motívumkincs? Aztán a kételkedő meghallgatja a Sacreo előadását és rögtön elfelejti az okoskodást. Mert miről is szólnak a népdalok bárhol a világon? Szerelemről, elhagyásról, szegénységről, halálról, nőrokonokról és rózsafákról (attól függően, hogy éppen milyen éghajlaton vagyunk). Ehhez már csak néhány bátor és tehetséges zenész kell, aki érti mindkét műfajt, és kész. Nincs itt semmi hiba. Nagy csodák pedig nincsenek, a világzeneként ismert műfaj bármit képes magában felolvasztani és szerethetővé tenni.
Én alapvetően a „tisztát” szeretem a zenében és a táncban, így a flamencoban is. Hiszen olyan mélységei és olyan árnyalatai vannak, melyekkel mindent el lehet mondani, nem érdemes mellé egy másik, hasonlóan gazdag műfajt állítani, mint például a magyar népzene, amely szintén önmagában tartalmas és egész. A Sacreo Flamencot nézve-hallgatva most újragondoltam mindezt.

SACREO KLUB A FONÓBAN

2008. szeptember 12. (péntek) 20. h  FONÓ Budai Zeneház
www.fono.hu