Rendezvény hírmondó – HOL Blog Rendezvényhelyszínekről másképpen


Interjú – hogyan építsünk céget? Albatros Party Service

2009. március 4. Kategória: Interjú, Szolgáltatások, Összes

Hegyi Attila, az Albatros Party Service ügyvezetője HOL Magazin www.helyszinonline.hu a helyszínspecialista

Folytatva sorozatunkat, ezúttal is előremutató elképzeléseket és követendő – követhető példákat szeretnénk bemutatni. A rendezvénygasztronómia egyik meghatározó szereplője válaszol kérdéseinkre. Hegyi Attila, Albatros Party Service

Cége nem tartozik a Catering szakma „nagy öregjei” közé. Hogyan kezdte?

Így hozta az élet. Kényszervállalkozóként, egyedül kellett nekivágnom terveim valóra váltásának. Öt éve egy jól működő és elismert catering céget álmodtam. Elsősorban magamnak akartam bizonyítani, hogy meg tudom csinálni.
Alapvetően szakács vagyok. Jó hírű éttermek konyháin, remek szakemberektől tanulhattam meg mesterségemet. Sokaknak még ma is jól csengő nevek ezek: Szindbád étterem, Király étterem… A szakmai fortélyokon túl egyfajta maximalizmust is megtanultam: minden feladatból az elérhető legjobbat kell kihozni, mindig a tudásunk legjavát kell adni. Ennek is köszönhető gasztronómiai hitvallásunk.
Nagy hangsúlyt fektetünk menüsoraink tartalmának, és tematikájának fejlesztésére, az újszerű alternatívák bemutatására, az autentikus ételsorok ízeire, és a felhasznált alapanyagok átlagon felüli minőségének folyamatos ellenőrzésére.
A gasztronómia megújításának jegyében, törekszünk az új trendeket beépíteni a menükínálatainkba. A néha már az unalomig ismételt hidegtálak helyett keressük az alternatívákat, a finom és stílusos gasztronómiai megoldásokat. Lehetnek ezek klasszikus fogadások, Fusion menüsorok, Finger Food falatkák, Mediterrán Tapas Bar, vagy a vendégek előtt készített vagy tálalt ételek.

 Albatros Party Service Hegyi Attila - HOL Magazin Interjú - www.helyszinonline.hu a helyszínspecialista

A kávét természetesen minden esetben a helyszínen készítjük. Több kávéforgalmazó céggel van együttműködési szerződésünk, így a megrendelő saját igényének és ízlésének megfelelően választhat márkát. Partnereink, a Caffe Carraro, a Caffe Musetti, a Piazza d’Oro, az Illy, a Nespresso és a Dallmayr.
A borkínálatunk összeállításánál nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a hazai nagy klasszikusok és a kiemelkedő nemzetközi borok mellett, igyekezzünk új, tehetséges magyar termelők, szép borait felvenni a kínálatba, melyeket meg is kóstolunk a hozzájuk alkotott fogásokkal.

Saját eszközkapacitásokkal rendelkezik?

Jó kérdés. A kezdetekkor én is feltettem magamnak: kell-e, érdemes-e beruháznom? Vagy inkább kövessem sok versenytársam példáját? Akkor úgy döntöttem, amint megtehetem, a bennem megbízó megrendelőimet minden tekintetben én fogom kiszolgálni. Elhatározásomat azóta sem bántam meg. Saját kapacitásokat építettünk ki, ezeket folyamatosan fejlesztjük.
Jelenleg klasszikus stílusú felszerelésekkel és eszközökkel teljes körűen el tudunk látni 3.000 fős rendezvényt, míg a frissen beszerzett modern – trendi eszközparkunk további 2.000 vendég kiszolgálását teszi lehetővé. Formatervezett design eszközeinket igyekeztünk úgy kiválasztani, hogy azok harmonizáljanak a „New Edge” szék- és asztalhuzat rendszerrel. Hiszen ennek a cégnek is alapító tagja, valamint ügyvezetője vagyok…

Albatros Party Service Hegyi Attila - HOL Magazin Interjú - www.helyszinonline.hu a helyszínspecialista

Legutóbbi beruházásunk keretében, helyszíni ételkészítésre alkalmas látványkonyha rendszert szereztünk be. A rendszer olyan speciális, sütésre-főzésre tervezett kocsikon alapul, amelyek a büféasztalokba integrálva, a legkényesebb igényeket is kielégítő ízvilágot teremtenek meg. Akár a  grillezést vagy a wokban főzést is lehetővé teszik! Mindezt esztétikusan, szag-, füst- és páramentesen. Ez a rendszer önmagában alkalmas ezer vendég kiszolgálására.

Egyre kevesebben tartanak fent önálló konyhát. Önöknek sincs?

Néhány éve elértünk, sőt túl is nőttünk azon a szinten, amit egy étterem konyhája garantálni tud. Megterveztünk hát egy minden szempontból tökéletes, méretében és adagszámában megfelelő nagyságú, teljesen jogtiszta, szabályos és biztonságos konyhát. Kialakítottunk egy logisztikailag jó helyen lévő, 620 négyzetméteres főzőkonyhát, 78 négyzetméteres hűtőkamra rendszerrel. Ezek, és a kihívásoknak megfelelően felépített berendezéspark – többek között 800 adagos sokkoló kapacitás – teszik lehetővé a műszakonkénti 3000 adag elkészítését. Természetesen minden vonatkozó előírásnak megfelelve!

Nem lehet könnyű mindezt kézben tartani. Sikerült-e jó munkatársakat kiválasztani mindehhez?

E tekintetben akár szerencsésnek is mondhatom magam. Remek szakembereket tudtam magam mellé gyűjteni, illetve kinevelni. Mára értem el oda, hogy azt érzem, ebből a szempontból is jó irányban haladunk. Vegyük csak sorra őket!
Konyhafőnökünk Tóth Roland. Benne olyan munkatársra leltem, aki érti, mit gondolok a rendezvénygasztronómiáról. És meg is valósítja elképzeléseimet…
Bankett vezetőnk Koller Tibor. Öreg motoros a vendéglátásban. Sok évtizedes tapasztalatokkal bír a catering operatív lebonyolítás területein. Szeretik a vendégek, emellett tőle tényleg sokat tanulhatnak a fiatalabb lebonyolító kollégák is.
Logisztikai vezetőnk Bondár László. Fáradhatatlanul dolgozik, szervez, intéz és szállítmányoz. A cég egyik lelke!
Két olyan munkatársat is be kell mutatnom, akik nem szokványos feladatkört töltenek be. Tudtommal más nem is foglalkoztat ilyet. Pedig érdemes… Alkalmazunk egy ÁNTSZ-szakembert. Nem csak kidolgozta a teljes HACCP-rendszert, de ellenőrzi és betartatja azt. A rendezvények többségén is személyesen jelenik meg, megköveteli minden munkatárstól valamennyi ide vonatkozó előírása betartását. Nagy nyugalmat ad nekem ezzel. Figyelmemet biztonsággal fordíthatom a vendéglátás színvonalára, a Megrendelővel való kapcsolatokra.

 Albatros Party Service Hegyi Attila - HOL Magazin Interjú - www.helyszinonline.hu a helyszínspecialista

Izsáki Szabolcs, bankett stylist a másik munkatárs. Egyedi szemléletével, esztéta elvárásaival segít minket valóban egyedi rendezvények megvalósítására. A legkisebb hibát is észreveszi. Munkája révén szebbé, látványosabbá válik minden eseményünk. A Megrendelő hálás ezért! Mi ebben hiszünk.

Nem is maradt tennivalója!

De bizony. Elsősorban önmagammal szemben vagyok maximalista, így magasak az elvárások… Csak az elvégzett munkában és a szorgalomban hiszek. Nem szeretek befejezetlen feladatokat átvinni a következő napra. Ha kell, akár hajnali négykor kelek! Az ajánlatkészítést, az ügyfélkapcsolatokat a mai napig saját kezemben tartom. Emellett figyelemmel kell kísérnem többi cégem működését is.
Érdemes a weblapunkon megnézni a referencialistánkat! Magasan pozícionált ügyfélkör, magas elvárásokkal. Keményen meg kell dolgozni ahhoz, hogy ők visszatérő megrendelőink legyenek.

Szinte tökéletes. Gratulálunk!

Köszönöm. Mindezzel tartoztam azoknak a megrendelőknek, akik a kezdetektől bíztak bennem, vagy akik az elmúlt 3 esztendőben váltak ügyfeleinkké.

Albatros Party Service Hegyi Attila - HOL Magazin Interjú - www.helyszinonline.hu a helyszínspecialista

Hozzászólások lezárva.