Pünkösdi rendezvénysorozat Badacsonyban
Pünkösdi eljegyzés- Fiatal Művészek Fesztiválja – Kéknyelű Virágzás Ünnepe
2009. május 30-június 1.
Második ízben rendezi meg a Pünkösd- Fiatal Művészek Fesztiválja elnevezésű rendezvényt a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület, ahol különböző hagyományok, népszokások kelnek új életre.
A termékenység, az újjászületés és a párválasztás ünnepe alkalmából a tavaly nagy sikert aratott tömeges eljegyzés Pünkösd vasárnap a badacsonyi Rózsakőnél idén is folytatódik.
Az eljegyzések ötletét Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza románcát őrző legenda adta: „Hogyha egy leány meg egy legény ráül a kőre, háttal a Balatonnak, egymás kezét fogva, még abban az évben egymáséi lesznek. De elég az is, ha a leány ül a kőre háttal a tónak, rágondol szerelmesére és felsóhajt. Akire gondol, annak szíve érte fog dobogni.”
Ennek a hagyománynak az apropóján a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület várja azoknak a pároknak a jelentkezését, akik szeretnék így összekötni az életüket.
A párok és vendégeik május 31-én, vasárnap délelőtt Pünkösdköszöntő menettel sétálnak a badacsonytomaji Bazalttemplomtól a Rózsakőhöz, hogy ott a természet lágy ölén eljegyezzék egymást.
A nagy alkalomra minden évben készül egy úgynevezett Eljegyzési Bor, amivel a szerelmesek koccinthatnak, és a ceremónia végén egy palackkal kapnak ajándékba is.
2009. évi eljegyzések borát május 7-én a Badacsonyi Hegyközség Kéknyelű Borversenyén választották ki a badacsonyi gazdák borai közül, mégpedig a Varga Pincészet Kft. 2006-os évjáratú Kéknyelűjét.
A nyertes pár pedig ingyen tölthet el egy hosszú hétvégét a Vulkánok Völgyében, Badacsonyban.
A párok a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület irodájánál (Tourinform iroda) jelentkezhetnek a 06-87/431-046-os telefonszámon vagy a badacsonytomaj@tourinform.hu e-mail címen.
A hétvégén tartják a névadó Fiatal Művészek Fesztiválját, ahol a klasszikus koncerteket a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei adják a település több helyszínén. Előzetes ízelítő a koncertekből:
-kamarakoncertek
-fúvós-és ütős együttesek
-reneszánsz és barokk művek
A fesztiválon bemutatkoznak a környék kézművesei: fazekasok, kosárfonók, gyertyaöntő, ékszerkészítő, bábkészítők és bőrművesek. Emellett a vendégek, a borbarátok dzsipes túrákon és buszos kiránduláson is részt vehetnek.
Pünkösdkor indítja el a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület azt a turista buszjáratot, amely naponta több alkalommal közlekedik a Badacsony Régióban és igénybevételével fáradtság nélkül, kényelmesen járhatják végig a vendégek régió nevezetességeit, borospincéit!
A pünkösdi hétvégén a badacsonyi borászok egyéb színes programokkal is várják a vendégeket: A badacsonyi Mólón családias hangulatban kerül megrendezésre a Kéknyelű Virágzás Ünnepe, mely a mindennapi terhek, gondok tengeréből kiragadott pillanat és az élővilág újjászületésének jelképe.
A rendezvény erről a kettős megújulásról, a természet és az emberi kultúra legnemesebb értékéről, a Borról szól.
Szabadtéri koncertek, gasztronómiai, borászati- és gyermekprogramok várják az érdeklődőket.
A kiállító pincészetek karakteres, kitűnő borai mellé tájjellegű, helyi ételeket kínálnak.
http://www.badacsony.hu/turisztikai-programok/borbarangolas-badacsonyban.html
Feliratkozás a hírcsatornára 
