Rendezvény hírmondó – HOL Blog Rendezvényhelyszínekről másképpen


Sajtótájékoztató a Boscolo Lobbyjában

2009. június 10. Kategória: Összes

Talmácsi Gábor sajtótájékoztatója a Boscolo Lobbyjában

Valamennyi rendezvénytípusnak megvannak az eszményi helyszínei. Családi napot a természetben, tréninget és továbbképzést a vidék csöndjében, míg a sajtótájékoztatót a város központjában célszerű szervezni. Van e hát megfelelőbb helyszín a sajtó tájékoztatására a Boscolo New York Palace épületénél?

A belvárosi luxusszálloda Lobbyjában gyülekeztek a meghívottak, majd a hotel Vivaldi rendezvényterme adott otthont Talmácsi Gábor PR-rendezvényének. Világhírű motorversenyzőnk itt jelentette be, hogy felbontja szerződését a Balaton Ring Team nevű csapatával. A nyomtatott és az elektronikus média jeles képviselőinek jelenlétében, világbajnokunk személyesen ismertette döntésének okait. Megerősítette azt is, menedzserével azon dolgozik, hogy mielőbb mindkét fél számára kielégítő megoldást találjanak. Talma elmondta, hogy készek Jorge Aspan Martinez úrral leülni tárgyalni a közös folytatásról.

A rendezvényhelyszín patinás falai méltó hátteret adtak a rendkívüli eseménynek. Úgy a megrendelők, mint a sajtótájékoztató részt vevői megelégedéssel nyilatkoztak a szervezők munkájáról.

Próbálja ki Ön! Keresse a helyszín képviselőjét >>>
Ismerje meg alaposabban a Boscolo New York Palace rendezvénytermeit >>>

 

Hozzászólások lezárva.