Tűzijáték
Helyszín: Budapest, Duna-part
Időpont: 2009. augusztus 20. 21.00
Az augusztus 20-ai tűzijáték Magyarország legtöbb látogatót vonzó szabadtéri rendezvénye. Idén a hagyományoknak megfelelően ismét este 9 órakor kezdődik a látványos égi parádé.
A korábbi években már használt, minden biztonsági igényt kielégítő, üvegszálas vetőcsövekből fellőtt kínai pirotechnikai eszközök nyújtotta látványelemeket neves műhelyekből származó spanyol, olasz és szlovák rakéták effektjei koronázzák meg a Duna parti égbolton. A piros, fehér, zöld, kék, sárga, rózsaszín, arany, ezüst és lila bombák nagy része a robbanást követően kétszer vagy akár háromszor is váltja színeit. A legkisebb, 20 mm-es rakéták 25 méterre, míg a legnagyobb, 300 mm-esek a Citadelláról emelkednek 600 méter magasra, mintegy 50 km-es távolságból is jól látható, fényes alakzatokat rajzolva a város fölé.
A megszokott, klasszikusnak számító kilövési pontok közül több is szerepel az idei helyszínek között, így az Erzsébet híd, a Citadella belső udvara és várfala, valamint a Lánchíd. Különleges elem lesz a Citadella falán, és gyilokjárókon elhelyezett látvány, melyen soha nem látott geometriai alakzatokat jelenítünk meg, mozgó, úgynevezett futó tűzvarázst láthatunk. Ezek mellett egy technikai újdonságot is megcsodálhatunk, melyet még sehol nem mutattak be a világon. A rakéták egy részét az Erzsébet híd és a Lánchíd között a Dunán hosszanti irányban kikötött vízi színpadrendszerről - számos egymáshoz rögzített, úgynevezett rakétakilövő pontonról - lövik majd fel. Ehhez hasonlót eddig csak néhány európai helyszínen, például a velencei karneválon vagy a Genfi-tavon láthattak a nézők, de eddig folyón sehol a világon nem alkalmazták ezt a kilövési módszert.
A tűzijáték képeihez egy ütős együttes, két énekes és táncosok produkciója kapcsolódik. A kilövések során megjelennek azok a szimbólumok is, melyek az államalapítás ünnepének nélkülözhetetlen tartozékai, mint például a korona, a kard, Szent István zászlaja.
Az idei ünnepi tűzijáték a tavalyihoz hasonlóan zenei koreográfiával készül. A Magyarországon egyedülálló Time code-os indítógépeknek köszönhetően a tűzijáték látványelemei Czomba Imre zeneszerző zenéjének ritmusával tökéletes összhangban, másodpercre pontosan időzítve tűnnek fel az égen. Az államalapítás korát idéző képek mellett 21. századi hangulatokat és látványvilágot jelenítünk meg a zenében, a klasszikus formákat modern hangzásvilággal ötvözve.
1. kép - Nyitány - Tied vagyok, tied hazám
2. kép - Stephanus Rex
3. kép - Gloria, Gratia
4. kép - Amor est vita omnium
5. kép - Caelestis lux
6. kép - Ünnepi köszöntő - Miklósa Erika és Fekete Attila
7. kép - Finálé 1.
8. kép - Himnusz
9. kép - Finálé 2. - Miklósa Erika és Fekete Attila közreműködésével
Az idei tűzijáték zenéjének különlegességét két kiváló ifjú operaénekes fellépése jelenti. A New York-i Metropolitan és a párizsi operaház közönségét is meghódító Miklósa Erika és mellette az egyik legtehetségesebb ifjú tenor, Fekete Attila kíséri énekével a tűzijátékot. Zenei szempontból igazi bravúr duettnek ígérkezik a tűzijáték fináléja, melyet az énekesek a Lánchíd pesti hídfőjénél állva énekelnek majd el, mögöttük az égi fényekkel és a kivilágított Budai Várral. A zene és a látvány különleges összhangja a Magyar Televízió élő, egyenes közvetítésében is kiválóan érvényesül majd, így nemcsak a helyszínen, hanem a képernyőkön keresztül is rendhagyó élménnyel lesznek gazdagabbak a nézők.
Feliratkozás a hírcsatornára 


