Paris Hilton is a Boscolo mellett döntött
A világ egyik legismertebb családjának híres-hírhedt leszármazottja díszvendég volt az olasz divat hazai fellegvárának megnyitóján. A celeb a Boscolo szállodát választotta budapesti otthonául, a hotel szakembereit magas elvárásokkal szembesítve. Sztárallűrök? Valódi igények?
Az elnöki lakosztályban megpihenő szállodalánc-örökös a levendula- és vaníliaillatú gyertyák kedvelője. Itt tartózkodásának idején is ezekkel kényeztette magát. A különleges, saját monogrammal ellátott párnákat egyenesen New Yorkból hozatta. De mit is várt el a luxushotel gasztronómusaitól?
A Wolf András által vezetett konyha már jó előre megkapta a négyoldalas kívánságlistát. A felsorolásban ugyanúgy szerepeltek kisebb, mint nagyobb és drágább tételek. Az “egyszerűbb” kérések is kihívást jelentettek a beszerzőknek. A felsorolt bio-ételek némelyike hazánkban ez idő szerint beszerezhetetlen, akár Peruig kell kutatni irántuk. A milliárdos-palánta reggelije sem mindennapos: még rántottáját is csak tojásfehérjéből készítteti!
A főétel alapanyaga az idehaza bár ismert, de kevéssé kurrens húsféle, a híres japán Kobe-bélszín. Különleges körülmények között tartott, stresszmentesen nevelt, sörrel itatott (!), szakéval masszírozott (!) marha vesepecsenyéjéről van szó, amelynek minősége a szakemberek véleménye szerint páratlan. Az ára is az…
Két tétel viszont még a tapasztalt profikon is kifogott. A Fijiről származó ásványvizet és a speciális amerikai péksüteményt beszerzési forrásait még ők sem tudták megismerni, a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt. De legközelebb már ezzel sem lehet őket zavarba hozni.
http://www.rtlbulvar.hu/video/68127
Foto: www.hirsarok.hu
Feliratkozás a hírcsatornára 