Sinkó István kiállítása a La Galerie Sofitelben, a RadaR segítségével
Helyszín: Sofitel Budapest Chain Bridge
Cím: Budapest V. kerület Roosevelt tér 2.
A RadaR művészeti partner segítségével 2008 szeptemberében megnyitotta kapuit a La Galerie Sofitel, a Sofitel Budapest Chain Bridge kortárs képzőművészeti kezdeményezése, mely évente több alkalommal várja a műértő közönséget egy-egy kortárs alkotó impozáns munkáinak bemutatójára. A korábban megrendezett Moreno Pincas, Gesztelyi Nagy Zsuzsa és Fürjesi Csaba kiállítások sikerét követően 2009. október 8-tól egy teljes hónapon át Sinkó István kortárs magyar festőművész alkotásait tekinthetik meg a művészetkedvelők. A művész képeit számos országban bemutatták már, s az érdeklődők most Budapesten, a La Galerie Sofitel és a RadaR által rendezett kiállításon ismerkedhetnek meg legújabb munkáival.

Sinkó István 1975-ben végzett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz-földrajz szakán. Lassan 30 éve szerepel különböző kiállításokon, számos egyéni tárlata volt már világszerte, többek közt Miami, Brüsszel és Budapest közönségének is bemutatta műveit. A GYIK műhely vezetője elsősorban festőnek vallja magát, de tanított már általános iskolában, művészeti táborokat vezetett, rendszeresen publikál művészeti kritikákat és jelenleg is múzeumpedagógiát oktat az ELTE-n. Magánemberként is meglehetősen sokszínű, csellón játszik és a Miami Art zenekar tagjaként rendszeresen fellép hazánkban.

Mesterének édesapját tekinti, de Szabados Árpád is nagy hatással volt rá. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét.

Művészként olyan alapmotívumok foglalkoztatják, mint a tér, a zene, a lépcső vagy a víz. A mostani kiállítást a festő nagyjából 10 évvel ezelőtt tett angliai útja ihlette, központi motívuma a víz.

„A víznek nincs gyökere, koronája vagy törzse. Ennek ellenére akad-e természeti jelenség, amely ennyire le bírná kötni figyelmünket, érdeklődésünket? Egy-egy robusztus sziklafal is odaszippantja tekintetünket. Mondjuk egy félórára. De hány órát tudunk eltölteni a hídon, a folyóparton, hogy a vízfolyam áramló forma- és színmuzsikájában gyönyörködjünk? [...] Nem csoda hát, ha a művész arcmása egyre-másra visszatekint ránk a víztükrökből. Ámde miként értelmezzük a szikárabb, racionálisabb lépcső és korlátrendszerek között csapongó víztömegeket? S honnan lehet az, hogy nekem itt akaratlanul is Piranesi vészterhes, látványgazdag börtönsorozata ugrik be? Hisz Sinkó István expresszív, változatos képeinek édeskevés köze van a riasztó árnyak kérdéseihez. Nyugtalan, dinamikus műveinek sorában azonban a drámai veretű, kontrasztos tolmácsolás éppúgy helyet talál, mint a poétikusabb lágyságú, áttetsző és jelszerű előadás.”
(Szuromi Pál)