Rendezvény hírmondó – HOL Blog
Rendezvényhelyszínekről másképpen


Hogyan szervezzünk bált?

2010. január 22. Kategória: Protokoll, Összes

Hogyan szervezzün bált? HOL Magazin

A báli szezon minden évben január 6-tól, vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak, ez a farsang, a bálok, a mulatságok ideje. A bál rendezésének és a bálok lefolyásának koronként és helyenként kialakult formái vannak, úgyszintén a táncok rendjének és az egyéb külsőségeknek is.

Ahhoz, hogy a vendégek jól érezzék magukat a bálban, kell egy kitűnő szervezőcsapat, aki előkészíti, megszervezi és minden olyan körülményt biztosít, amely lehetővé teszi a gondtalan szórakozást.

Hogyan fogjunk hozzá a bál szervezéséhez:

1. Hónapokkal előbb ki kell tűzni az időpontját.
2. Eldöntendő a vendégek létszáma.
3. Meg kell keresni hozzá a helyszínt, majd szerződést kell kötni.
4. Ekkor kezdetét veszi a költségvetés-tervezet készítése.
5. Kétféle forgatókönyvet kell készíteni: az egyik a technikai forgatókönyv, a másik a báli program eseményéről szól.
6. Kapcsolatfelvétel a grafikussal, plakát készíttetés.
7. Meghívók megtervezése a grafikus segítségével.
8. A bálterem dekorációját határidőre való megtervezése (színpad-világítás, dobogó a zenekar részére, léggömbök, tombola stb.)
9.  A bálra meghívni kívánt vendégkör megállapítása.
10. A táncélet legpatinásabb művészképzőjéből táncosok felkérése.
11. Hostess-rendelés és szerződéskötés a szolgáltatást nyújtó céggel.
12. Ruhatárról való gondoskodás.
13.  A bál fővédnökének, védnökeinek és a szponzoroknak írásban való felkérése.
14.  Zenekar/zenekarok felkérése szerződés megkötésével, megállapodás a bál befejezésének időpontjában.
15. A gyertyafényes vacsora alatt kellemes háttérzene hangzik.
16. Szerződés azokkal a művészekkel, akik meghívást kapnak a bál fényének emelése céljából.
17. Szerződéskötés valamely étteremmel vagy cateringgel, akik a díszvacsorát és az italfogyasztást biztosítják.
18.  Elegendő asztalról és székről való gondoskodás.
19.  Különterem és koktélasztalok megrendelése a bárban.
20. Kétféle báli menü megrendelése.
21. A bálra jelentkezők névsorának folyamatos számítógépre vitele.
22. A VIP vendégek névsorának összeállítása. (Vigyázat: a hölgyek nem mindig a férjük nevén szerepelnek!)
23. Annak a személynek a felkérése, aki köszönti a bál megnyitója alkalmával a fővendégeket és a bál vendégeit.
24. Ültetési rend készítése a bálon résztvevő vendégek részére.
25.  A meghívóknak határidőre történő szétküldése, különös tekintettel a VIP vendégekre.
26.  Megrendelő levelek és szerződések megírása.
27. Parkolóhelyek biztosítása a gépkocsival érkező vendégek részére.
28. A bál napján minden helyszín aprólékos ellenőrzése.
29. A bál szervezőjének fő felelőse az utolsó napon összehívja a bál szervezőit, a közreműködőket és a technikai forgatókönyv alapján ismételt megbeszélést tart, továbbá felhívja a figyelmet a folyamatos ellenőrzésre.
30. Jó szórakozást kívánunk a bál minden résztvevőjének!

Dr. Vámos Lászlóné
A Magyar Protokollosok Országos Egyesületének alapítója és örökös tiszteletbeli Elnöke

Mondja el véleményét!