Rendezvény hírmondó – HOL Blog
Rendezvényhelyszínekről másképpen

Befejező részéhez érkezett a hazai borvidékeket bemutató sorozatunk. Mai, 4 területet feltáró cikkünk szereplői között a legismertebb és legnépszerűbb borok termőhelyei is: Tokaj, Villány , Szekszárd…

19. SZEKSZÁRDI BORVIDÉK
A borvidék a Tolna-Baranyai dombság és a Dunamenti- síkság között, a népművészetéről híres Sárköztől nyugatra, a szekszárdi szőlőhegyek déli és keleti lankáin terül el. Klasszikus értelemben véve csak egyetlen város határa tartozik ehhez a borvidékhez.
Talajok: Az átlagosan 100-120 m magas Szekszárdi-szőlőhegy és vidékének földje csak a földtörténet legfiatalabb korszakában alakult ki. A dombokat vastag lösztakaró fedi. A löszön az utolsó tízezer évben löszvályog, homokos-kőzettörmelékes vályogtalaj alakult ki, néhol 10-30 % mésztartalommal. Ez a szekszárdi bortermő dombok jellegzetes talaja, amelynek vastagsága akár a 30 métert is eléri. Néhol a lösz alatt vörös agyag tűnik elő, ez a vas oxidációtól enyhén vörös talaj az a híres szekszárdi „vörös föld’ amely kiváló szekszárdi vöröset terem már évszázadok óta.
A meredek, eróziós völgyekkel, vízmosásokkal rendkívül erősen tagolt szőlőhegyek déli és keleti lejtői adják a legmagasabb minőségű borokat, míg a nyugati ás északi lejtők, valamint a kissé távolabb fekvő völgységi dombok valamivel gyengébb minőséget produkálnak. A szekszárdi szőlőhegyek keleti lábánál már a Duna síkság ártéri talajai húzódnak, amelyek szőlőtermesztésre kevéssé alkalmasak.
Borok: A szekszárdi fehérbor termelés valamivel alárendeltebb - összehasonlítva a vörösborral. Olaszrizling, újabban chardonnay a jellegzetes fajták. A mészben szegény löszös vályogtalaj savakban viszonylag szegény, olykor lágy fehérborokat terem, ami miatt a szekszárdi fehérborok soha nem érték el azt a közkedveltséget, mint a vörösek. Megfelelő terméskorlátozással azért itt is lehet nagy fehérbort készíteni.
A szekszárdi borászat igazi „műfaja” a vörösbor. A testes szekszárdi vörösborok magas savtartalmát a termesztett vörösborszőlő fajták természetes csersavtartalma és a hosszú, héjon történő erjesztés biztosítja. Tipikus vörös borszőlő fajták a kékfrankos, merlot, cabernet franc és sauvignon, a zweigelt és a kékoportó. A testes, tüzes, alkoholban és tanninban gazdag vörösborok mellett az utóbbi évtizedben Szekszárdon is megjelent a könnyebb, üde rozé és a hagyományos sillerbor is.
Külön kell említést tennünk a kadarkáról, arról a szőlő fajtáról, amely Szekszárdot egykor híressé tette. Ezzel a gyönyörű, rubinszínű, különleges illatú, gyenge savú borral ma már jobbára csak kistermelőknél találkozunk, mert termesztési és értékesítési adottságai kedvezőtlenek. Valamikor ez volt egyik komponense a híres szekszárdi bikavérnek is. A feljegyzések szerint ez ihlette Schubertet. a híres „Pisztrángötös” megkomponálására.
A testes szekszárdi bikavér valójában egy „cuvée”, amelyet 2-3 vörösbor szőlőfajta keverésével állítanak elő. Az egyes termelők keverési receptjei ma is „titkosak”. A magyar bortörvény értelmében Szekszárd az egyetlen város, amely Eger mellett a „bikavér” nevet használhatja. A névhasználat annál is jogosabb, mivel a „bikavér” elnevezést előbb alkalmazták Szekszárdon és csak valamivel később Egerben.

20. TOKAJ - HEGYALJAI BORVIDÉK
A kulisszaszerű sziluettel felmagasodó Zempléni hegység és a magányos tokaji Kopasz hegy észak felé a Sáros-Eperjesi vulkáni hegységben folytatódik. A Bodrog ártéri völgye után enyhén tagolt hegyláb felszín, majd tereplépcsőkkel tagolt hegységelőtéri lejtő fölött emelkednek ki a Zempléni hegység sátorra emlékeztető vulkáni kúpjai. A szőlőterületek a hegylánc keleti és déli lejtőin kúsznak fel, de valamikor teraszos műveléssel a meredek hegyoldalakat, sőt a Kopasz hegynek a tetejét is megközelítették. A hegyaljai szőlőhegyek a sátoraljaújhelyi Sátor-hegy az abaújszántói Sátor-hegy és a Tokaji Kopasz hegy által határolt háromszögben helyezkednek el. A Tokaj-Hegyaljai borvidék számos községe közül a leghíresebbek Abaújszántó, Mád, Tarcal, Tállya, Rátka, Bodrogolaszi, Bodrogkeresztúr, Erdőbénye, Tolcsva, Sárospatak és természetesen maga Tokaj.

Talajok: A borvidék földtani felépítése igen hasonló a Mátraaljai Borvidékhez, példát adva arra, hogy az eltérő hagyományú szőlő feldolgozás és borkezelés mennyire különböző típusú borokat képes létrehozni két hasonló földtani és éghajlati adottságokkal rendelkező területen.
A Tokaj-hegyaljai rétegvulkán a földtörténeti újkorban alakult ki és a szarmata korszakban képződött magas és közepes kovasav tartalmú riolit- és andezit kőzetek építik fel. A lávakőzetek mellett, azokat meghaladó mennyiségű szórt vulkáni tufa és egyéb, a vulkáni kitöréseket kísérő törmelékes anyag is megjelenik. A felső miocén korú Pannón-beltó agyagos-homokos üledékei a vulkáni hegység peremén rakódtak le.
A jelenlegi talajtakaró a negyedidőszakban alakult ki. A meredek hegyoldalakon vékony a talaj, többnyire andezit törmelékkel kevert nyirok (lejtőagyag). A hegylábakon homokos lejtőlösz, homokos-kőzettörmelékes agyag, a lapos völgyekben vályogos lejtőtörmelék, vályog képződött. A vulkáni kőzetüveg málladéka folyamatosan hozzákeveredik a ma is képződő talajhoz, annak nyomelem tartalmát gazdagítva.
A borok stílusa: A kizárólagosan fehérbort termelő régió - az egyetlen zárt borvidékünk - alapvető szőlő fajtái a furmint, a hárslevelű, kisebb mértékben a sárgamuskotály és a zéta. Az utóbbi évben a chardonnay is megjelent, bár ezt a bortörvény „tokaji” néven nem engedi forgalomba hozni csak Zempléni tájborként.
A vidék sűrű, többnyire nehéz, magas savtartalmú borai korábban oxidatív erjesztéssel és érleléssel készültek Az utóbbi években a „Tokaj-reneszánsz” mozgalom keretében egyre több meggyőző minőségű, reduktív iskolázású bor is forgalomba került. Ezek aromákban, elsődleges illatokban gazdagabbak, ugyanakkor a korábban tipikusnak tartott „tokaji” bukéjuk hiányzik. Az édes borok palettája lenyűgözően sokszínű. A hagyományos - régi nevén főbor -
az aszúsodott szemekkel együtt szüretelt és feldolgozott száraz és édes szamorodni mellett újabban ezekhez hasonló, de főként reduktív iskolázású nemes kései szüretelésű borok is készülnek (NLH). A különböző puttonyszámú aszúborok külön szüretelt nemes rothadású szőlő hozzáadásával készülnek, és egyben az ország legmagasabb alkohol-, cukor- és savtartalmú borainak számítanak. Különleges csemege az aszúeszencia (a hatnál „magasabb puttonyszámú” aszú) és az aszúszemekből saját súlyuk alatt kicsorgó nektár (eszencia), melynek cukortartalma olykor az 50%-ot is meghaladja.

21. TOLNAI BORVIDÉK
Tulajdonképpen a Szekszárdi borvidéket körülvevő Tolnai dombságon három elkülönült körzetben terül el a borvidék. Dunaföldvár- Paks-Tolna alkotja tolnai körzetét, Dúzs, Bonyhád, Bátaapáti, Mőcsény a völgységi körzetét, míg, a névadó Tamási a harmadik körzetet. Főként löszös, löszvályogos és barna erdei talajok váltakoznak, itt-ott homokos kőzettörmelékes vályogtalajjal.
A mérsékelten kontinentális klímán fehér és vörösborok egyaránt készülnek. A fehér választékban a rizlingek, rszilváni, szürkebarát, chardonnay, traminik, veltelini a jellemző. A vörös választék egyezik a szomszédos Szekszárdéval. A vörösborok nem túl testesek, viszont kedvesek, lágyak, szelídebb tannin tartalmúak.

22. VILLÁNYI BORVIDÉK
Ez a borvidék Magyarország elsőrendű vörösbortermő területe. Legjobb bortermő dűlői Villány, Villánykövesd, Kisharsány, Nagyharsány, Siklós határában vannak. A fehérbor-termelés némileg alárendeltebb és inkább Siklós térségére koncentrálódik.
A Villány-Siklósi Borvidék a Villányi hegység déli és keleti lejtőin húzódik. A földtörténeti középkorban kialakult pikkelyes felépítésű mészkőhegység terep- és töréslépcsői ideális domborzatot biztosítanak a magas hatásfokú szőlőműveléshez és felfogva az északról érkező hideg légtömegeket speciális szubmediterrán mikroklíma kialakulását teszik lehetővé.
Talajok: A Villányi hegységet a földtörténeti középkor tengereiben lerakódott karbonátos kőzetek építik fel: triász dolomit és márga, jura és kréta mészkő.
A hegység fő tömegétől külön álló siklósi Tenkes hegy triász mészkőből áll.
A lankás mészkőhegység lejtőit közvetlenül homokos lösz borítja, amely egyben a szőlőskertek talaját is alkotja. Ez a talajtakaró a mészkőkibúvások fölött közvetlenül vékony, kőzettörmelékkel kevert, de kalciumban gazdagabb, a savasabb borok termőhelye, míg a tisztán löszös talaj lágyabb borokat terem. A mikroklíma és a talajadottságok szerencsés kombinációjából kifolyólag a Villány-Siklósi borvidék Magyarország legjobbak között számon tartott, változatokban leggazdagabb vörösborait adja.
Borok: A fehérborszőlő fajták közül a hagyományos olaszrizlinget, traminit, hárslevelűt kell megemlítenünk, míg a chardonnay az utóbbi évtizedekben vált elterjedtté. E borokban nem az üdeség, hanem inkább a teltség az ami jellemző.
A kékszőlő fajták közül a kadarka és a portugieser (kékoportó) termelése nyúlik vissza időben a legmesszebb. Az előbbi szinte teljesen eltűnt a minőségi borkínálatból, míg a kékoportó mellé századunkban felsorakozott a merlot, a kékfrankos (,‚nagyburgundi”), a zweigelt, a cabernet franc és a cabernet sauvignon, legújabban a pinot noir és a syrah fajták ígéretes boraival is találkozni lehet. A borvidéken hosszabb idő óta rosét is előállítanak, egyes termelők sikerrel próbálják újraéleszteni a hagyományos sillerbort is.
A villányi vörösborok általában nehezek, testesek, magas alkoholtartalom és különlegesen magas tannin jellemzi őket, jellegzetes, intenzív bukéjuk (a „villányi buké”) könnyen felismerhetővé teszi őket. A kékoportó már egy év után forgalomba kerül, míg a testesebb fajták borai néhány év érlelés után, óborként jelennek meg a piacon. Egyre gyakoribb a bordeaux-i stílusú cuvée borok készítése, némelyikük bárhol a világon megállná a helyét.
A borturizmus egyre elterjedtebbé válik a Villány-Siklósi borvidéken. A borkóstolás mellett a különlegesen értékes népi építészeti hagyományt képviselő siklósi pincesor, a villányi és villánykövesdi pincefaluk turisztikai célpontul is szolgálnak.