Rendezvény hírmondó – HOL Blog Rendezvényhelyszínekről másképpen


Castro Villa, Club Aliga

2010. február 25. Kategória: Rendezvényhelyszínek, Összes

Castro Villa, Club Aliga. HOL Magazin

Az egykori aligai pártüdülőt annak idején fegyveres őrökkel, kutyákkal őrizték. A legszigorúbban persze a legfelső pártvezetés pihenését szolgáló villákat vigyázták.
Ma már látogatható, de rendezvények céljára is bérelhető ezek mindegyike, így a híres Castro Villa is.

Az egykori elnöki nyaralónak olyan vendégei voltak, mint Hruscsov, Mao Ce-tung, az űrből visszatért Jurij Gagarin és természetesen Fidel Castro.
A hosszan elnyúló egyszintes, tornácos épület mindkét irányban megnyitható. A nappali-étkezőben még az eredeti bárpult ad igazi retro érzést. Szép időben a teraszon készül a nyárson sült hús és a flekken, amit egy csodálatos naplemente tesz felejthetetlenné. Az enyhén lejtős, pázsitos kerten keresztül jutunk le a Balatonhoz, ha egy igazi parti sétára vágyunk. A kertből akár további is sétálhatunk, ahol megcsodálhatjuk a Kádár-szigetet. Kádár egyik születésnapja közeledtével az alkalmazottak azon törték a fejüket, mivel lepjék meg a pártvezért, majd kitalálták, hogy a lelkes horgásznak építenek egy külön horgász-szigetet, ami mára már csak egy kis félszigetecske, mivel a hordalék időközben a parttal egybekötötte.

Castro Villa, Club Aliga. HOL Magazin

Kötetlenebb baráti összejövetelek, „bulisabb” hangulatú partik kiváló helyszíne  200-240 főig, sőt kisebb létszámú 70 - 100 fős családi napok megszervezésére is tökéletes.

A helyszinonline.hu oldalain további részleteket is megismerhet >>>

Ajánlatot kérhet, információkat szerezhet >>>

Hozzászólások lezárva.