Olasz Kultúrintézet

A helyszinhez közvetlen elérhetőségeket megjeleníteni nem áll módunkban.
Közvetlen ajánlatkérés a helyszín felé
565_4 Budapest VIII. kerületében, a Bródy Sándor utca 8. szám alatt található az az épület, amely 1865-től 1902-ig a Magyar Országgyűlés Képviselőházának székhelye volt, és jelenleg a budapesti Olasz Kultúrintézetnek ad otthont. Az épületet – mely Budapest legjelentősebb XIX. századi műemlékei közé tartozik – Ybl Miklós, az egyik legnagyobb magyar építész tervezte. Az ő nevéhez fűződik többek között az Operaház, a Szent István Bazilika és a Közgazdaságtudományi Egyetem épülete is. Az intézet épülete a korai eklektika neoreneszánsz irányzatának talán legjellegzetesebb példája, és az első Magyar Országgyűlés Képviselőházának székhelyeként a magyar politika történetének egyik legfontosabb műemléke. 1902-ben a Képviselőház ideiglenes épületéből átköltözött Duna-parti, végleges székhelyére. 1920-ig a Bródy Sándor utcai épület vásárok és kiállítások helyszíne volt. 1920 novemberében az első emeleten vetítőszobát alakítottak ki filmvetítésekhez. Egy 1935-ben, Rómában aláírt szerződés értelmében az épület 1942-ben az olasz állam tulajdonába került. Számos homlokzati és a belső teret egyaránt érintő felújítási munka után a Magyarországi Olasz Kultúrintézet 1943. június 21-én nyitotta meg kapuit, neves olasz és magyar személyiségek jelenlétében. Az intézet rendelkezik egy 140 fős moziteremmel, valamint egy kb. 500 férőhelyes, kiállítások, konferenciák, színielőadások és koncertek megrendezésére alkalmas nagyteremmel.

 

 

Rendezvénytípusok szerinti bemutatás Bérelhető termek részletezése Technikai szolgáltatások Megközelíthetőség, elérhetőségek Letöltéscentrum

A helyszínre legjellemzőbb rendezvénytípusok privát esemény esetén:

 
További megrendezhető rendezvénytípusok:
 
A helyszínre legjellemzőbb rendezvénytípusok céges rendezvény esetén

konferencia

termék-, divatbemutató

 
További megrendezhető rendezvénytípusok: sajtótájékoztató , partnerfogadás , dolgozói party , bál , díjátadás , megnyitó
 
A helyszínen alkalmazható vendéglátástípusok:

bekészítés , kávészünet , reggeli , pezsgős koccintás , koktél party , szendvics party , bőségtál felkészítés , kongresszusi étkezés , hideg- meleg büfé , díszétkezés , összetett díszétkezés .

 

PARTNERÜNK AKCIÓJA
E partnerünknek jelenleg nincs akciója.
RENDEZVÉNY-KATALÓGUS CÉGES RENDEZVÉNYEKRE

Céges  rendezvények szolgáltatói a Rendezvénykatalógus kínálatában. Party  service, catering, rendezvénytechnika és még 40 egyéb  rendezvényszolgáltató.

A helyszín mellé szolgáltatókat is találhat a Specia Csoport választékában. A Rendezvénykatalógus oldalain számos rendezvényszervező és egyéb rendezvényszolgáltató közül választva, megfelelő társ-szolgáltatót találhat Party service és catering, rendezvénysátor és eszközkölcsönzés, virág és rendezvénytechnika: kattintson a logora!

Kedvencek

Belépés

Kedves Látogató!

Vegye igénybe csoportos ajánlatkérési szolgáltatásunkat!
Tegye a kedvencei közé, (Ezzel a gombbal tehet be a kiválasztott helyszíneket a kedvencei közé! Így kérhet a rendezvényhelyszínekre csoportos ajánlatot!) a kiválasztott helyszíneket, és egyetlen űrlappal kérjen ajánlatot egyszerre akár 10 helyszínre!

A kiválasztott helyszínek:

Express helyszínkereső



  • Magyar Nemzeti Galéria - rendezvényhelyszín a Budavári Palota épületeiben

    MNG Rendezvényközpont
  • Üvegpalota. Modern rendezvénypalota Budapest Belváros

    Rendezvénypalota Budapest Belváros
  • Albatros Party Service. Minőségi vendéglátás, rendezvénygasztronómia.

    Albatros Party Service
    Catering felső fokon
  • Bara Rendezvényközpont. Rendezvénytermek, szálloda, étterem, garázs.

    Bara Rendezvényközpont,
    szálloda, étterem, garázs
  • Benczúr Hotel rendezvénytermek, konferenciatermek.

    Hotel Benczúr
    Szálloda és konferenciahelyszín
  • Dürer Rendezvényház. Rendezvényhelyszín akár ezerfős rendezvényekre is.

    Akár 1000 fős rendezvényekre is!
  • Vista rendezvényterem. A  belvárosi helyszín.

    Vista rendezvényterem.

  • SYMA Rendezvényközpont.  Rendezvényhelyszín, konferenciahelyszín, koncerthelyszín.

    SYMA Rendezvényközpont