Új Színház

A helyszinhez közvetlen elérhetőségeket megjeleníteni nem áll módunkban.
Közvetlen ajánlatkérés a helyszín felé
214_3 Az Új Színház a magyar főváros szívében, az Opera szomszédságában, a világörökségként számon tartott Andrássy út közelében áll. Az art-deco stílusban Lajta Béla tervei szerint épült házban 1909-ben a Parisiana mulató kezdte el működését. Az épületet 1921-ben Vágó László neobarokk tervei alapján építik át újra. Ekkor alakul ki a színház mai páholysoros belső tere. A színház épületét 1998-ban újították föl, ennek köszönhetően Europa Nostra elismerő oklevélben részesült az épület. A nagyszínpad 344 fő fogadására alkalmas, a stúdiószínpadon 100 fő foglalhat helyet. Az előcsarnok és az emeleti foyer alkalmas az előadás kezdésre várakozó nézők fogadására illetve az előadásokat követő állófogadások megtartására.

 

 

Rendezvénytípusok szerinti bemutatás Bérelhető termek részletezése Technikai szolgáltatások Megközelíthetőség, elérhetőségek Letöltéscentrum

A helyszínre legjellemzőbb rendezvénytípusok privát esemény esetén:

 
További megrendezhető rendezvénytípusok:
 
A helyszínre legjellemzőbb rendezvénytípusok céges rendezvény esetén

sajtótájékoztató

konferencia

 
További megrendezhető rendezvénytípusok: partnerfogadás , díjátadás
 
A helyszínen alkalmazható vendéglátástípusok:

kávészünet , pezsgős koccintás , koktél party .

 

PARTNERÜNK AKCIÓJA
E partnerünknek jelenleg nincs akciója.
RENDEZVÉNY-KATALÓGUS CÉGES RENDEZVÉNYEKRE

Céges  rendezvények szolgáltatói a Rendezvénykatalógus kínálatában. Party  service, catering, rendezvénytechnika és még 40 egyéb  rendezvényszolgáltató.

A helyszín mellé szolgáltatókat is találhat a Specia Csoport választékában. A Rendezvénykatalógus oldalain számos rendezvényszervező és egyéb rendezvényszolgáltató közül választva, megfelelő társ-szolgáltatót találhat Party service és catering, rendezvénysátor és eszközkölcsönzés, virág és rendezvénytechnika: kattintson a logora!

Kedvencek

Belépés

Kedves Látogató!

Vegye igénybe csoportos ajánlatkérési szolgáltatásunkat!
Tegye a kedvencei közé, (Ezzel a gombbal tehet be a kiválasztott helyszíneket a kedvencei közé! Így kérhet a rendezvényhelyszínekre csoportos ajánlatot!) a kiválasztott helyszíneket, és egyetlen űrlappal kérjen ajánlatot egyszerre akár 10 helyszínre!

A kiválasztott helyszínek:

Express helyszínkereső



  • Magyar Nemzeti Galéria - rendezvényhelyszín a Budavári Palota épületeiben

    MNG Rendezvényközpont
  • Üvegpalota. Modern rendezvénypalota Budapest Belváros

    Rendezvénypalota Budapest Belváros
  • Albatros Party Service. Minőségi vendéglátás, rendezvénygasztronómia.

    Albatros Party Service
    Catering felső fokon
  • Bara Rendezvényközpont. Rendezvénytermek, szálloda, étterem, garázs.

    Bara Rendezvényközpont,
    szálloda, étterem, garázs
  • Benczúr Hotel rendezvénytermek, konferenciatermek.

    Hotel Benczúr
    Szálloda és konferenciahelyszín
  • Dürer Rendezvényház. Rendezvényhelyszín akár ezerfős rendezvényekre is.

    Akár 1000 fős rendezvényekre is!
  • Vista rendezvényterem. A  belvárosi helyszín.

    Vista rendezvényterem.

  • SYMA Rendezvényközpont.  Rendezvényhelyszín, konferenciahelyszín, koncerthelyszín.

    SYMA Rendezvényközpont