Casa de la Musica

A helyszinhez közvetlen elérhetőségeket megjeleníteni nem áll módunkban.
Közvetlen ajánlatkérés a helyszín felé
873_web_cdlm7 A Casa de la Música Budapest történelmi belvárosában egy régi bérház átépítésével nyerte el mai vidám arculatát. A ház sokszínű funkciójának betöltéséhez szükséges- és a gyakorlati szempontok figyelembe vételével került kialakításra, mely Európában egyedülálló gondolat. Az épületben létrehozott, több saját bejáratú terem, helyszín sokoldalú lehetőséget kínál rendezvények számára. IGÉNYES RENDEZVÉNYHELYSZÍN A Casa de la Música rendezvényközpont kiemelt helyszíne a CULT CLUB és a PEPITA BAR, mely rendkívül sokoldalúan saját elképzelésnek megfelelően formálható igényes belvárosi helyszín. Az egyes helyszínek együtt vagy akár külön-külön is bérelhetőek akár egészen 250 fős rendezvényekig. KÜLÖNTERMEK A Casa de la Música-ban található 50-80 m2-es különtermek bármilyen önálló vagy kiegészítő eseménynek helyszínéül szolgálhatnak. EGYEDI HANGULATÚ ÉPÜLET A Casa de la Música területén számos igényes és kreatív dekorációs elemmel és berendezéssel találkozhatnak a vendégek, illetve praktikus ötletek sora teszi az épületet kellemes helyszínné.
A helyszínre legjellemzőbb céges rendezvénytípusok:
  • konferencia
  • sajtótájékoztató

További megrendezhető rendezvénytípusok:
kiállítás , megnyitó , díjátadás , dolgozói party , partnerfogadás , céges családi nap , csapatépítés , termék-, divatbemutató , konferencia , sajtótájékoztató

A helyszínen alkalmazható vendéglátástípusok:
szendvics party , sörpados étkezés , reggeli , pezsgős koccintás , összetett díszétkezés , kongresszusi étkezés , koktél party , kávészünet , hideg- meleg büfé , díszétkezés , bőségtál felkészítés , bekészítés .

Azul rendezvényterem, II. emelet

A rendezvényhelyszín alapterülete négyzetméterben A rendezvényhelyszín szélessége méterben A rendezvényhelyszín magassága méterben A rendezvényhelyszín kapacitása széksoros elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása iskolapados  elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása U-alakos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása táblaasztalos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása körasztalos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása állófogadás esetén
50 -- -- -- 40 20 -- -- -- 40

Brasil rendezvényterem, II. emelet

80 -- -- -- 60 30 -- -- -- 60

Cult Club

Professzionális rendezvényterem, ahol az igényességet szolgálja a helyiség elegáns kialakítása, valamint az akusztikára fordított különleges figyelem, amellyel akár egy hangosítás nélküli előadás is gyönyörűen megszólal. A minden igényt kielégítő hangrendszerrel és intelligens lámpákkal is felszerelt klubban bármilyen típusú rendezvény lebonyolítható a színházi daraboktól egészen a zenés partykig. A Cult Club összetett rendezvények központi helyszíneként is használható, mert a klubhelyiségből közvetlen nyílik a Bár, valamint közvetlen átjárón megközelíthető az Étterem és a Pub is. Elhelyezkedés: földszint Jellemzők: fa borítású falak, professzionális hang, fénytechnika, klímatechnika Alap bérleti díj: 90 000 Ft Tartalma: bérleti díj 3 órás rendezvény időre, 2 óra bepakolási idő, 1 óra kipakolási idő, takarítás a rendezvény előtt és után, világítás, elektromos áram használata, mosdók használata, portaszolgálat, rendezvény ügyeletes, hangrendszer használata (L’acoustic hangfalak, keverőpult, CD-lejátszó, 1 db vezetékes mikrofon) Minden további rendezvény órára a bérleti díj: 25 000 Ft/óra

A rendezvényhelyszín alapterülete négyzetméterben A rendezvényhelyszín szélessége méterben A rendezvényhelyszín magassága méterben A rendezvényhelyszín kapacitása széksoros elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása iskolapados  elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása U-alakos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása táblaasztalos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása körasztalos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása állófogadás esetén
180 15 12 3 120 100 -- 40 80 140

Fogo rendezvényterem, II. emelet

A rendezvényhelyszín alapterülete négyzetméterben A rendezvényhelyszín szélessége méterben A rendezvényhelyszín magassága méterben A rendezvényhelyszín kapacitása széksoros elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása iskolapados  elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása U-alakos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása táblaasztalos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása körasztalos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása állófogadás esetén
50 -- -- -- 40 20 -- -- -- 40

Jogo rendezvényterem, III. emelet

60 -- -- -- 50 30 -- -- -- 50

Lounge

Elegáns üzleti találkozók és különleges vacsorák kitűnő helyszínéül szolgálhat ez az igényesen kialakított Lounge. A komplex vendéglátó egységet egy 36 fős étterem, egy elegáns bár és egy szivarszoba alkotja. Alap bérleti díj: 50 000 Ft Tartalma: bérleti díj 3 órás rendezvény időre, 2 óra bepakolási idő, 1 óra kipakolási idő, takarítás a rendezvény előtt és után, világítás, elektromos áram használata, mosdók használata, portaszolgálat, rendezvény ügyeletes Minden további rendezvény órára a bérleti díj: 15 000 Ft/óra

A rendezvényhelyszín alapterülete négyzetméterben A rendezvényhelyszín szélessége méterben A rendezvényhelyszín magassága méterben A rendezvényhelyszín kapacitása széksoros elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása iskolapados  elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása U-alakos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása táblaasztalos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása körasztalos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása állófogadás esetén
112 -- -- -- 40 20 -- -- -- 80

Luna rendezvényterem, II. emelet

A rendezvényhelyszín alapterülete négyzetméterben A rendezvényhelyszín szélessége méterben A rendezvényhelyszín magassága méterben A rendezvényhelyszín kapacitása széksoros elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása iskolapados  elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása U-alakos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása táblaasztalos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása körasztalos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása állófogadás esetén
50 -- -- -- 40 20 -- -- -- 40

Mar rendezvényterem, III. emelet

80 -- -- -- 60 40 -- -- -- 60

Mundo rendezvényterem, II. emelet

A rendezvényhelyszín alapterülete négyzetméterben A rendezvényhelyszín szélessége méterben A rendezvényhelyszín magassága méterben A rendezvényhelyszín kapacitása széksoros elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása iskolapados  elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása U-alakos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása táblaasztalos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása körasztalos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása állófogadás esetén
50 -- -- -- 40 20 -- -- -- 40

Porto rendezvényterem, I. emelet

Rio rendezvényterem, I. emelet

130 -- -- -- 100 60 -- -- -- 100

Sol rendezvényterem, I. emelet

A rendezvényhelyszín alapterülete négyzetméterben A rendezvényhelyszín szélessége méterben A rendezvényhelyszín magassága méterben A rendezvényhelyszín kapacitása széksoros elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása iskolapados  elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása U-alakos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása táblaasztalos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása körasztalos elrendezés esetén A rendezvényhelyszín kapacitása állófogadás esetén
50 -- -- -- 40 20 -- -- -- 40

Vida rendezvényterem, I. emelet

A helyszínen igénybe vehető szolgáltatások:

Zsinór nélküli mikrofon , Vezetékes mikrofon , Természetes fény , Teremhangosítás , Szállás , Ruhatár , Öltöző , Légkondicionálás , LCD/video projektor , Hostess , Háttérzene , Flip-chart tollakkal , Fény és látványtechnika , DVD lejátszó , CD lejátszó , Biztonsági őrzés

A helyszínen lehetőség van 70 személy elszállásolására.

Astoriától Rákóczi úton Blaha Lujza tér felé, 3. utca jobbra a Vas utca. Kálvin tértől, Astoria felé a Múzeum körúton, és a Bródy Sándor utcán jobbra, a Vas utcáig. Rákóczi tértől a Gutenberg térre, és onnan tovább a Bródy Sándor utcán, a Vas utcáig. Az épület a 2. (Blaha Lujza téri megálló) és a 3. (Kálvin téri megálló) metróval egyaránt megközelíthető. 2 percre a 4-6-os villamosok, illetve a 47-49 villamosok megállói. Az Uránia mozinál a sarkon áll meg a 7 és a 178 busz.

Maximális parkolási lehetőség:

saját parkolóban 1, a környékbeli parkolóházakban és fizetős utcaszakaszokon 100 személygépkocsi részére

Pontos cím: Budapest Vas utca 16.
A helyszinhez közvetlen elérhetőségeket megjeleníteni nem áll módunkban.
Közvetlen ajánlatkérés a helyszín felé
PARTNERÜNK AKCIÓJA

Több terem együttes bérlése esetén 10%-os kedvezményt biztosítunk a bérleti díjból. Május végéig napközbeni rendezvényekhez hostess-ek, hostok biztosítása, térítésmentesen. Rendszeres, többször visszatérő bérlőink számára egyedi bérlési konstrukciók kialakítása.

RENDEZVÉNY-KATALÓGUS CÉGES RENDEZVÉNYEKRE

Céges rendezvények szolgáltatói a Rendezvénykatalógus kínálatában. Party service, catering, rendezvénytechnika és még 40 egyéb rendezvényszolgáltató.

A helyszín mellé szolgáltatókat is találhat a Specia Csoport választékában. A Rendezvénykatalógus oldalain számos rendezvényszervező és egyéb rendezvényszolgáltató közül választva, összeállíthatja saját rendezvényét. Party service és catering, rendezvénysátor és eszközkölcsönzés, virág és rendezvénytechnika: kattintson a logora!

Kedvencek

Belépés

Kedves Látogató!

Vegye igénybe csoportos ajánlatkérési szolgáltatásunkat!
Tegye a kedvencei közé, (Ezzel a gombbal tehet be a kiválasztott helyszíneket a kedvencei közé! Így kérhet a rendezvényhelyszínekre csoportos ajánlatot!) a kiválasztott helyszíneket, és egyetlen űrlappal kérjen ajánlatot egyszerre akár 10 helyszínre!

A kiválasztott helyszínek:

Express helyszínkereső

  • Magyar Nemzeti Galéria - rendezvényhelyszín a Budavári Palota épületeiben

    MNG Rendezvényközpont
  • Üvegpalota. Modern rendezvénypalota Budapest Belváros

    Rendezvénypalota Budapest Belváros
  • Albatros Party Service. Minőségi vendéglátás, rendezvénygasztronómia.

    Albatros Party Service
    Catering felső fokon
  • Bara Rendezvényközpont. Rendezvénytermek, szálloda, étterem, garázs.

    Bara Rendezvényközpont,
    szálloda, étterem, garázs
  • Benczúr Hotel rendezvénytermek, konferenciatermek.

    Hotel Benczúr
    Szálloda és konferenciahelyszín
  • Dürer Rendezvényház. Rendezvényhelyszín akár ezerfős rendezvényekre is.

    Akár 1000 fős rendezvényekre is!
  • Vista rendezvényterem. A  belvárosi helyszín.

    Vista rendezvényterem.

  • SYMA Rendezvényközpont.  Rendezvényhelyszín, konferenciahelyszín, koncerthelyszín.

    SYMA Rendezvényközpont