Az augusztus 20-i ünnepségekrol
2008. augusztus 20-án hét program, köztük több gyermekeknek, illetve családoknak szóló rendezvény kínál majd szórakozási lehetoséget Budapesten a központi állami ünnepség keretében. Idén a hagyományos ünnepi rendezvények a zászlófelvonás, a tisztavatás, és az esti tuzijáték mellett Kossuth téri programok elevenítik majd fel Szent István király udvarát, az Andrássy úton délelott katonazenekari felvonulás, délután pedig Születésnapi Kerékfesztivál, míg a Hosök terén haditechnikai bemutató és zenés orségváltás várja majd az érdeklodoket. A rendezvényekhez kapcsolódóan a www.augusztus20.freeblog.hu címen idén is elindult az a blog, ahol a részletes programok mellett számos érdekességet találhatnak az ünnepre készülodok. Az augusztus 20-ai állami ünnepség reggel 8.30 órakor a Magyar Köztársaság lobogójának katonai tiszteletadással történo felvonásával kezdodik az Országház elott. A zászlófelvonás a hagyományoknak megfeleloen a Budapest Helyorség által meghatározott koreográfia alapján történik. A megemlékezésben részt vesz a gyalogos Díszzászlóalj és a Magyar Honvédség katonazenekara is.