Rendezvény hírmondó – HOL Blog Rendezvényhelyszínekről másképpen


10!

2009. június 9. Kategória: Interjú, Összes

Mészáros János HOL Magazin www.helyszinonline.hu

A Bonus Party Service 2009-ben, fennállásának eddigi legkerekebb évfordulójához érkezett. Ennek apropóján beszélgettünk Mészáros Jánossal, a cég nemrégiben kinevezett rendezvény igazgatójával, akit a cég körüli történésekről, általános aktualitásokról kérdeztünk.

Hogy látod a szakma, és azon belül a cég jelenét, illetve jövőjét?

Sajnos a világban tapasztalható gazdasági folyamatok egyaránt hatással vannak a vállalati és privát szférára.
A rendezvényszervezői piac nagy, sok szereplővel, de ahhoz kicsi, hogy ne lássuk, hogy a piacon nehézségekkel küzdenek a hasonló cégek. Azt gondolom, hogy a válság hatására csak a minőséget szolgáltatók, a mindig megújulók maradnak talpon.
Annak ellenére, hogy a múlt év vége felé már lehetett érzékelni a 2009-es év gazdasági folyamatait, úgy döntöttünk, hogy előre megyünk. Új eszközöket, textíliákat vásároltunk, egyedi, eddig még sehol nem látott arculatot alakítottunk ki. Az ötlet bevált.
A képlet egyszerű, a feltételek megvannak, nekünk pedig készen kell állni, hogy a megrendelők igényeit a legjobb minőségben kielégítsük.
A válság nem olyan, mint egy jó házasság, nem tart örökké, ez is el fog múlni.

Hogy látod idén miként alakulnak a családi, illetve sportnapok?

Csak azt tudom mondani, amit az imént is említettem, és mindenki, aki a szakmában dolgozik, tud, a reprezentációs költségek az első, amit a cégek megkurtítanak.
Lesz olyan megrendelő, aki szerény keretek között, de megrendezi a nyári rendezvényét, lesz olyan, aki inkább a karácsonyra tartalékol.
Nálunk úgy tűnik, hogy akik a múlt évben ragaszkodtak hozzánk, azok most is hűek lesznek a Bonushoz, kevesebbet szán rá, mint tavaly, de megtartják az nyári eseményüket.
Emellett persze azért is dolgozunk, hogy, új partnereket csábítsunk magunkhoz.
Lássuk be nem mindegy, hogy a vállalatoknál, vállalkozásoknál dolgozók milyen hangulatban vágnak neki az év második felének.

Különösen dinamikusnak nevezhető a cég újdonságok bevezetése terén. Ezen kívül mik azok a tényezők, melyeken a Bonus erősségeit látod?

Erősségeink bennünk rejlenek, az egyénben, és ezáltal a csapatban. Bonusnál több rendezvényszervező is dolgozik, de nem tudom elképzelni, hogy partizánként, bozótharcosként dolgozzanak, ez csapatmunka. Emellett az ügyfélkapcsolati osztálynak nagy szerepe van abban, hogy a Bonus jelentős helyet foglal el a piacon, és számolni kell vele.
A kohézió, az összetartó erő. Ezek nagy szavak, és talán közhelynek is hangzik, de így van.
A szakmában eltöltött 12 év alatt azt láttam, hogy azokkal az emberekkel, akik elmennek tőlünk és máshol próbálnak szerencsét, netán új céget alapítanak, valahogy visszatalálunk egymáshoz.
Ez már tényleg olyan, mint egy jó házasság.

1 Hozzászólás ehhez a témához: '10!'

  1. Szilvinek írta:

    június 10, 2009. 14:19

    szórakoztatásodra